Online marketing tanácsadó

A honlapod szenzációs, de mennyi pénzt hoz? Ez a blog arról szól, hogy miképp lehet pénzt keresni egy honlappal. Kipróbált és bevált módszerek, kis és középvállalatoknak

Facebookon is várlak

Kommentek

Az egyik partneremmel (megbízómmal, ügyfelemmel) beszélgettünk, és ő a következő problémáját vetette fel: (amúgy civil tanácsadó az illető, tehát nonprofit szervezetnek dolgozik. Eléggé speciális az Ő tudása)

"Nem tudom eldönteni, hogy akkor járok jobban, ha őrzöm a tudásomat, és csak annak adom át, aki megfizet érte, vagy bátran be kell mutatnom a tudásom, és ez fogja hozni a megrendeléseket?"

Ez a felvetés nem ritka az én szakmámban. Az online marketingesek gyakran ellenállásba ütköznek, amikor arra próbálják rávenni az ügyfelüket, hogy sok-sok hasznos információt, tudást tegyenek fel a honlapjukra.

Ebben az esetben is szépen elmondtam, hogy a mai világban már a tudás, az információ annyira hozzáférhető jószág, hogy nem érdemes elrejteni. Már nem Leonardo korát éljük, amikor csak kevés ember volt tanult, kiművelt. Meg hogy ha sok hasznos dolgot publikálunk, akkor azzal a presztizsünket építjük, meg az keresőoptimalizálás szempontjából is, sok tartalom kell. Elmondtam még néhány érvet, de éreztem, hogy nem sikerült igazán eredményesen érvelnem.

Ma azonban eszembe jutott a legfőbb érvem, az ultima ratio. Le is írom.

A zenei szakma évek óta vergődik az illegális megosztok szövevényes hálózatával. A zenei kiadók bírósághoz fordultak - gondolom jó sok pénzt kifizettek az ügyvédeknek. a derék ügyvédek nyertek is pereket, és....?

A megosztás változatlanul köszöni jól van, él és virul. 

Azt nem tudom, hogy mára mennyire értették meg a zenei kiadók (valamennyire biztos) hogy LEHETETLEN az úgynevezett illegális, vagy jogdíj nélküli  letöltéseket, megosztások meggátolni.

Értsük meg, hogy bizonyos dolgokat el kell fogadni, és ALKALMAZKODNI kell hozzá. Azok a zenészek akik alkalmazkodtak, remekül tudnak profitálni. Ha nem a lemez eladásból, akkor másból. Justin Bieber, aki produkcióját tekintve egy kalap szarhoz hasonlítható, félmilliárd (értjük ezt? 500.000.000 !) youtube letöltésen is túl van. Gondoljuk, hogy azon aggódnak a menedzserei, hogy nem fogynak a lemezei, mert túl sok az illegális letöltés? Egy franckarikát! Ez így teljesen rendben van!

Tehát: osszuk meg a tudásunkat. Ne "ássuk el" a tálentumokat, hanem publikáljunk, írjunk, legyünk jelen. Alkalmazkodjunk a korhoz, alkalmazkodjunk a lehetőségekhez, mert csak így lehetünk sikeresek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://onlinemarketinges.blog.hu/api/trackback/id/tr113005905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.